Hozzávalók:
- 1 egész csirke
- 1 zacskó grill fűszerkeverék
- 1 kg só (a csirke alá) + a körethez 2-3 teáskanál
- 1 közepes vöröshagyma
- 5 nagyobb burgonya
- 1 dl víz
- 1 fej lilakáposzta
- 3 evőkanál olaj
- 2 evőkanál barnacukor
- bors
- 1 teáskanál majoránna
Elkészítés:
A csirkét alaposan megmossuk, kicsit le csepegtetjük. A fűszerkeverékkel bedörzsöljük kívül is és belül is a csirkét. Beleöntjük az 1 kiló sót egy nagyobb tepsibe és ráültetjük a befűszerezett csirkét. Kb. ¾ óráig sütjük (gázsütőnél 6-7-es fokozaton). Fogunk egy nagyobb serpenyőt felrakjuk a tűzre és belelocsolunk 1 evőkanál napraforgó olajat. Miközben az olaj forrósodik, felaprítunk egy fej vöröshagymát. Belerakjuk az olajba a hagymát és adunk hozzá egy csipet sót. Elkeverjük és lepirítjuk. Közben megpucoljuk a krumplikat, majd kis kockákra vágjuk. Belerakjuk a krumplit a serpenyőbe, majd összeforgatjuk a hagymával és hozzáöntjük a vizet. Sózzuk, borsozzuk és hozzáadjuk a majoránnát. Hagyjuk megfőni a krumplikat. Félbevágjuk a káposztát és kivágjuk a torzsáját. Felrakunk egy nagyobb lábast a tűzre és teszünk bele 2 evőkanál olajat. Egy zöldséghámozóval vékonyra szeleteljük a káposztát és belerakjuk a forró serpenyőbe. Amikor összeesett a káposzta, akkor hozzáadjuk a barnacukrot és karamellizáljuk. Adunk hozzá még sót és borsot. Megvárjuk, hogy minden megpuhuljon és kitálaljuk az elkészült ételt.
Tipp:
Ha marad a sült csirkéből másnapra akkor abból egy zseniális szendvicset lehet összerakni!
Vágjuk félbe a bucit vagy zsemlét, kenjünk bele majonézt, helyezzük rá a sült csirkehúst, tegyük rá a rukkolát és 2 karika paradicsomot.